Az online marketing ma már nem hobby tevékenység, hanem egy vállalkozás Interneten való létezésének alapja. Persze lehet ezt szabadidőben végezni, vagy delegálni ezt a feladatot egy munkatársunk számára, s lehet az online feladatok elvégzésével olyan céget megbízni, aki direkt ezzel foglalkozik. De honnan tudhatjuk, kire bízzuk a feladatot? Egyáltalán mit várhatunk el attól, aki a vállalkozás ez irányú munkáját végzi?
Egyik ügyfelem, akinek weboldalát és a kapcsolódó SEO munkálatait végeztem és végzem most is, a minap megkeresett online marketing tanácsadás ügyében. Úgy tudtam, hogy neki van egy profi online marketing céggel szerződése és minden rendben van. De mint kiderült, a látszat csal. A projektet vezető szakember ugyan szakember, de kizárólag technikai oldalról. Ugyan ismeri a SEO beállítások főbb fortélyait, tudja, hogy mely segédprogramok hol találhatók, mire használhatók, tisztában van a linkmarketing fontosságával. Egy dologra azonban fittyet hány: a kedves megbízó szolgáltatására és célpiacára. Nincs tisztában azok habitusával, szokásaival. Az online marketing feladatok azonban ezt is magukban kell, hogy foglalják: a technika és az emberismeret karöltve járva tud csak hasznos lenni az online marketing területén.
Nem tartom jó szakembernek azt, aki a gyakorlatban nem segíti és nem vezeti a megbízót a jó irányba, a weboldal látogatók elérése irányába. Valószínűleg azért keresi fel a megbízó az online marketing szakembert, mert ő vagy nem tud a témával foglalkozni, mert saját munkájára kell koncentrálnia, vagy nem mozog otthonosan ezen a területen és inkább profira bízza azt. De aki eljátssza, hogy ő profi, technikai és különféle szakzsargonokat zúdít a megbízóra, nemcsak őt téveszti meg, de hosszútávon saját magát is. Fontos, hogy személyes kapcsolat legyen az online marketing szakember és a megbízó között, hogy lehessen tudni, ismerni, érezni milyen tulajdonságokkal bír a megcélzott piaci szegmens, hogy igazán hatékonyan lehessen feléjük kommunikálni.
Én nem vagyok professzionális online marketing szakember. Nem vagyok professzionális SEO szakember. De amit tudok, azt nemcsak a Google-kereséseim eredményének köszönhetem, hanem szakmai tanfolyamoknak, továbbképzéseknek, szakkönyveknek, gyakorlati munkáimnak. Az elégedett ügyfeleim pedig garanciaként szolgálnak arra, hogy az általam elvégzett online marketing folyamatok az elvárásaiknak megfelelnek, mert céljaikat elérik általuk. S lehet, hogy nem lesz 100%-os egy XHTML Validator tesztem sem, lehet, hogy egy-egy kép nem megfelelő a Yahoo-SEO trend szerinti, de képességeim legjavát kívánom nyújtani megbízóimnak és folyamatosan képzem magam annak érdekében, hogy ügyfeleim még elégedettebbek legyenek.
Próbálok időrendben haladni a szerint, hogy én hogyan is végzem a munkámat, egyelőre a kezdeti lépéseket kihangsúlyozva.
A megfelelő domain név kiválasztása. Ha az elejétől kezdve rám van bízva egy cég online jelenlétének komplex folyamata, akkor ez egy nagyon hálás feladat, amit természetesen az ügyféllel egyeztetve teszek meg. A domain névnek relevánsnak kell lennie a cég szolgáltatásával, termékkínálatával összhangban. (Feltéve: ha nem a cég nevének kiemelése, brandépítés a feladat, mert akkor a cég nevét kell kiemelni a domain névben.) Hibás döntésnek tartom egy átlagos cég esetében, ha saját cégneve alapján választ domain nevet (www.valamikft.hu) - a potenciális vevők, akik a weboldallátogatók soraiból kerülnek ki, saját igényeikre keresnek megoldást, s nem egoista cégvezetők megnyilvánulásai érdekli őket.
A weboldal kialakítása céltípus szerint. Nem kell, hogy egy weboldal bonyolult legyen. Nem kell, sőt néha káros, ha túl sok funkcióval van ellátva mert a weboldal látogató eltéved a sok információ között és nem arra fókuszál, amire igazán kellene. A megbízóval legelőször tisztázni kell, mire szeretné használni a weboldalt, mit akar annak létrehozásával és publikálásával elérni.
Weboldal tartalmának kialakítása. Itt különös tekintettel a szövegírásra helyezem a hangsúlyt, amit a különféle analizáló eszközök segítségével folyamatosan finomhangolni kell. Nem szabad persze elfelejteni, hogy nem a Google, a Yahoo vagy más keresők részére íródik az oldal, hanem olyan emberek számára, akik a mi termékeinket, szolgáltatásainkat keresik, így tartalmában az ő igényeiknek kell megfelelni, de ez nem zárja ki azt, hogy "tudományos" eszközök bevetésével készüljön el a szöveges felület.
A konkurencia feltérképezése az online világban. Tisztában kell lenni, hogy a konkurensek milyen weboldallal bírnak, fel kell ismerni erősségeiket, de gyengéiket még inkább! Reálisan kell látni (vagy láttatni) hogy a megbízó cége éppen hol helyezkedik el a saját online piacán. Önbecsapás és káros ezzel a témával nem elég mélyrehatóan foglalkozni.
Metaadatok beállítása. Egy oldalnál nem elég ezt egyszer beállítani, hiszen egy weboldal aloldalakból áll és nem egyetlen oldalból. Tehát minden egyes oldalnál ezt el kell végezni. Meg kell adni az oldal címét, a rövid leírását és az oldal kulcsszavait. Legelőször nem igazán tudtam, ez mit jelent, s azt hittem, ide azt kell beírni, hogy mit szeretnék, milyen leírások alapján találjon rám a Google :) - ma már mókásnak tűnik. Bármilyen aloldalt 96-100%-osan beállítok a metaellenőrzők adatai szerint.
Statisztika beállítása. Ez nagyon fontos, úgyis mondhatom, bár nem az oldal része, de elengedhetetlen segédeszköz az optimális keresőoptimalizálásban, a weboldal hatékonyság elemzésében. Képet kapunk arról, hogy egyes hirdetési kampányok, online vagy offline megjelenése az adott cégnek, weboldalnak milyen látogatottsági viszonthatásai vannak. Megtudjuk, hogy mely oldalakról kattintanak át az oldalunkra, milyen keresőszavak alapján jutnak el hozzánk a weboldallátogatók, s még megannyi fontos adat.
Weboldaltérkép elhelyezése a keresőkben. Ez nagyon fontos, mert így nem bízzuk a véletlenre, hogy a keresők vajon mikor találnak rá oldalunkra és milyen módon. Sőt, azon nyomban, amint ezt a lépést megtesszük, egyúttal célzott kérést irányítunk a keresők robotjai felé, hogy mostantól nézzék át az új oldalunkat, és raktározzák el az ott található információkat.
Linkmarketing. A főbb keresők azt is nézik, hogy hány egyéb weboldalon találják meg oldalunk linkjét, ezért fontos elhelyeztetnünk weboldal hivatkozásunkat más oldalakon is. De vigyázat: jól nézzük meg, hol helyeztetjük el, mert ha inkorrekt az oldal és a Google büntetőszankció alá vonja, bizony a mi weboldalunk linkje sem marad utána tiszta. Mint amikor valaki belekeveredik a kabátlopásba.
Remek lehetőségeket kínál díjmentesen a Google és a Yahoo is arra, hogy bármely oldalt saját hivatkozásait megtaláljuk az interneten. Ebből ötletet meríthetünk, hogy saját oldalunk linkjét hol is helyezhetnénk még el (pl: Írja be a Google keresőbe - közök és idézőjel nélkül: "link:www.akonkurenscegweboldalneve.hu" - Megtudhatja, hogy az Ön weboldala hány más oldalon van online hivatkozásként feltüntetve. Nem teljes a lista, bizonyára lesznek olyan helyek, amelyek a Google robotjai előtt nem ismertek. Ezt a Yahoo keresőjébe is be lehet írni.)
Vannak még teendők bőven, de a lényeg a fenti feladatokban rejlik. Ami viszont nagyon fontos: a weboldal statisztikákat folyamatosan nézni kell, s ha a látogatók száma lecsökken, el kell gondolkodni rajta, vajon mi lehet az oka? Nem szabad a keresőoptimalizálást egyszeri feladatként felfogni. Időről-időre utána kell hangolni, az igényekhez kell igazítani. Erre is megvannak már a kialakult, hasznos eszközök, amik nagyrésze díjmentesen elérhető. De az online marketinget végzők bizonyára tudják azt is, hogy hol lelhetők fel ezek a segédalkalmazások és hogyan is kell azokat használni.
A közösségi médiában való marketing tevékenység is fontos részét képezi az online marketingnek, gondoljunk csak a Facebookra és a szakmai közösségi oldalakra. De ez a téma külön cikket kíván, amit hamarosan megírok - kizárólag gyakorlati szempontokat figyelembe véve.
A fent leírtak alapján remélem tudtam segíteni azoknak, akik egyedül végzik ezt az összetett feldatsort, s azoknak is, akik nincsenek megelégedve a szerintük profinak hitt online marketing szakember munkájával.
Cégünk folyamatosan részt vállal a tehetségek támogatásában, a rászorulók megsegítésében. Így tartjuk helyesnek és jó érzéssel tölt el. Csak úgy. Írjon, ha tudunk, segítünk!
Legyen partnerünk a marketingben! Valamennyi, Ön által ajánlott ügyfél, teljesült megrendeléséből differenciáltan 10-20% sikerdíjat ajánlunk fel! Jelentkezzen a Kapcsolat menüpontban a további részletekért!